A jelenlegi kormány fennmaradása mellett érvelt Boross Péter, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) csütörtöki, Budapesten megtartott évértékelő gyűlésén. A rendezvény díszvendégeként a volt miniszterelnök úgy vélekedett: a magyar történelem azt tanítja, hogy azokban az időszakokban virágzott az ország, amikor jelentős parlamenti többséggel rendelkező, nemzeti elkötelezettségű kormánya volt, és a kormánynak több mint két ciklus adatott. Emlékeztetett arra, hogy mind Tisza István, mind Bethlen István hosszú kormányzásának az ország talpra állása volt az eredménye.
Most újra olyan időket élünk, amikor erőteljes jobboldali kormány vezeti az országot, amely a 2002 és 2010 közötti baloldali kormányzás után kivezette a csőd széléről az országot. Boross Péter ugyanakkor hangsúlyozta: a 2018-as választások „a mai cselekedeteinken” is múlnak. Kijelentette, hogy a jobboldalnak győzelmet kell aratnia a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választáson, mert ellenkező esetben az ellenoldal muníciót kapna „kártékony hatásának kifejtéséhez”. Úgy vélte, hogy az újpesti időközi választás a jobboldali szavazók apátiája miatt végződött a szocialisták győzelmével. Közlése szerint a jelenlegi kormány ugyan követ el hibákat, de az elsőrendű dolog nemzeti szellemisége. Viszont egy baloldali kurzussal „elkerülhetetlenül az ország veszte felé történnének az események” – mondta Boross Péter.
Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke azt hangsúlyozta: a CÖF, illetve a Békemenet hasznosságát jelzi, hogy 2010-ben és 2014-ben is kétharmados győzelmet aratott a nemzeti elkötelezettségű kormány. Úgy fogalmazott, a Békemenet a nemzeti védelem nehéztüzérsége, a nemzeti szuverenitás védelmezője. „Ki kell harcolnunk egyenjogúságunkat az Európai Unióban, ahol nincs szükség föderációra” – mondta.
A továbbiakban arról szólt, hogy szemben a Norvég Civil Támogatási Alappal vagy a Soros Alapítvánnyal, amelyek „csak néhány politikailag motivált szervezetet támogatnak”, a hazai civil törvény 80 ezer civil szervezet pályáztatását teszi lehetővé. Éppen ezért kezdeményezték az igazságügyi tárcánál egy olyan jogszabály megalkotását, amelynek nyomán átláthatóvá válnak a külföldről érkező támogatások. Nem lehet eltűrni az idegen pénzből az államrend ellen uszítókat, puccsra, korlátozott forradalomra készülőket – fogalmazott. Kitért arra is, hogy az amerikai nép barátsága érték számukra, ám nem fogadják el a bizonyítatlan korrupciós vádakat.